Tévedés azt gondolni, hogy egy honlap csak arra képes, hogy információkat közöljön. 

Több helyen belefutottam már abba a közvélekedésbe, hogy egy vállalkozásnak csak azért kell honlap, hogy információkat szolgáltasson, esetleg némi ügyfelet vagy vevőt vonzzon be.

Ez természetesen nem hagyott nyugodni, nem lehet hogy “csak ennyi”!

Elkezdtem hát mélyebben tanulmányozni azokat a lehetőségeket, melyeket ha már a weboldal kezdeti kialakításánál figyelembe veszünk, időt és energiát takaríthatunk meg. És még akár ügyfelet is nyerhetünk, de nem csak azért mert arra “kószált”, hanem mert meggyőztük, pontosabban mondva elcsíptük.

A következő sorokban szeretném felvázolni azokat a lehetőségeket, melyeket jelenleg a WordPress használatával könnyen, és többnyire ingyenesen adaptálhatunk weboldalunk kialakításakor.

#1 Kapcsolati adatok feltüntetése

Az elérhetőségeinket ma már érdemes a kezdőoldalunk alján, egy csokorba kiírni, hiszen nagyon sok ember nem kattint át a “Kapcsolat” menüpontra. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs is arra szükség – nagyon is van. Itt csupán arról van szó, hogy törekedjünk több helyen feltüntetni ezeket az adatokat, mert nagyon fontos az információk gyors elérése. Múlhat ezen a “siker”.

Miért jó ez neked? Mert nagyon gyorsan elérhetőek kapcsolati adataid. Hiszen tudod, csupán néhány másodperc áll rendelkezésedre hogy meggyőzd az olvasót, maradjon az oldaladon, esetleg válasszon téged.
#2 Kínálj lehetőséget online kapcsolatfelvételre is

Ha honlap készítésen, vagy készíttetésen gondolkodsz, az első és legfontosabb kérdés, amit meg kell válaszolnod az, hogy “Ki a célcsoportod?”. A célcsoport nem más, mint embereknek azon halmaza, akiknek elsődlegesen szánod a termékedet vagy szolgáltatásodat. Például: “25-40 éves korosztály, saját vállalkozással és online jelenléttel, többnyire nők.”

Nos, amire ki szeretnék lyukadni, hogy egy jól definiált célcsoport abban is segítséget nyújt, hogyan, milyen csatornán közelítsd meg, és milyen kapcsolatfelvételi lehetőségeket kínálj neki.

Ha nem csak az 60+ korosztály számodra a potenciális vevő, akkor meg kell fontolnod az online kapcsolatfelvételi lehetőségeket is, melyek lehetnek:

  • kapcsolatfelvételi űrlap,
  • közvetlen Messenger/Skype/Whatsup stb. kapcsolatfelvételi lehetőség az #1 pontban feltüntetett területein weboldaladnak.

Az előbbinek szentelek majd egy külön bekezdést, jöjjön inkább egy kis statisztika, mely alátámaszthatja a fentieket.

1. ábra Itt láthatjuk, mely életkorban mi a kedvelt kommunikációs csatorna
Miért jó ez neked? Mert számos új ügyfelet érhetsz el csupán annyi belefektetett energiával, hogy az Ő igényeik alapján biztosítasz kapcsolatfelvételi lehetőséget.
#3 Kapcsolatfelvételi űrlap – gyűjtsd be a szükséges infókat egyszerűen

Számos lehetőséget kínál a WordPress arra, hogy a honlap bármely oldalára kapcsolatfelvételi, vagy bármilyen egyéb (például ajánlatkérő) űrlapot helyezzünk el. Ez nem csak a felhasználó dolgát könnyíti meg abban, hogy nem kell hosszadalmas e-mailt írnia igényeiről (ami aztán kb. 50% eséllyel válaszol meg mindent, amire kíváncsiak lennénk, cserébe megtudhatunk egy csomó fölösleges információt), hanem a miénket is. Hiszen célirányos kérdéseket lehet feltenni, amiből aztán célirányos megkereséssel lehet reagálni a lehetséges ügyfél felé.

Miért jó ez neked? Mert megspórolhatsz minimum 1 telefon vagy e-mail váltást ügyfelenként.
#4 Mivel foglalkozol, hogyan dolgozol, mik a vásárló vagy ügyfél lehetőségei? Ennek ki kell derülnie.

Biztosan bosszankodtál már te is egy-egy honlap böngészésekor, hogy ez is még egy “nesze semmi fogd meg jól” kategória. Mit tettél? A) Kinyomtad, és elkezdtél a konkurencia között böngészni. B) Felvetted velük a kapcsolatot, hogy egy 5-10 perces röpke telefonbeszélgetés alatt kiderítsd, mire számíthatsz, ha igénybe veszed az adott szolgáltatást, vagy megrendeled a terméket.

A fenti példa remélem jól illusztrálja, miért fontos, hogy teljes körűen, leendő ügyfeleid és vevőid fejével gondolkozva alakítsd ki weboldalad tartalmát és struktúráját.

Figyelj arra hogy azonnal kiderüljön, mivel foglalkozol, de arra is derüljön fény, hogyan dolgozol, esetleg mennyiért.

Miért jó ez neked? Szerintem egyértelmű, de azért leírom. Ügyfeleket és vevőket szerezhetsz, mert honlapod profizmust és igényességet sugall, ezen felül megint csak megspórolod a felesleges köröket telefonon vagy e-mailben. 
#5 Az abszolút non plus ultra – Időpontfoglaló rendszer használata

Igen, ez még mindig WordPress. Ez jó hír, hiszen nem kell programozó gurunak lenni ahhoz, hogy meg lehessen valósítani egy honlaphoz kötött időpontfoglaló rendszert.

időpontfoglaló
3. ábra Egy időpontfoglaló rendszer felhasználói oldala, mely mobilbarát is egyben
Miért jó ez neked? Amennyiben időpontra érkeznek ügyfeleid vagy vendégeid, szerintem pontosan tudod, miért lenne jó, ha ezt a sok telefonhívást kiváltaná egy rendszer, mely csak csendben duruzsol a háttérben, és végzi helyetted a munkát.

Manapság már mindent “okos”-nak nyilvánítunk. Okos órák, okostelefonok, okos háztartási eszközök és robotok vesznek minket körül.

Meglátásom szerint weboldalad is lehet okos, de csak annyira, amennyire Te hagyod neki. Engedd hát bátran, hogy levegye válladról a munka egy részét, így még több időt szentelhetsz annak, ami igazán értéket teremt.

Egy jó honlap időt spórol neked és 0-24 nyitva van
Tagged on:                     

Tájékoztatlak, hogy a weboldal a látogatók magasabb szintű kiszolgálása érdekében cookie-kat (sütiket) használ az Adatkezelési Tájékoztatónkban közzétett módon. Bővebb információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás