A logó készítés a cégarculat kialakításának egyik legfontosabb alappillére. Következzen 5 kérdés és 5 válasz, ami felmerülhet benned a logó tervezési folyamat során – akár magadnak készíted a logót, akár egy megbízónak.
Annyi szín, annyi választási lehetőség! Mi alapján szelektáljak?
Kevés olyan erőteljes inger létezik, mint a színek, ezért is ez az egyik leghatásosabb eleme a vizuális kommunikációnak.
Mikor egy logónak, arculatnak választjuk meg a színét, érdemes előtte kicsit körülnézni, hogy az adott témakör, terület miről szól, valamint hogy milyen színek kapcsolhatóak össze vele?
Egy kertészetnek, vagy mezőgazdasági vállalkozásnak nem feltétlenül előnyös pink színt választani, és egy gyerekholmikat értékesítő cégnek sem javasolt például feketét, mert az nincs összhangban a területével, termékeivel.
Pusztán a szín alapján is könnyű a célközönségnek megjegyeznie az adott vállalkozást. Gondolj csak a Milkára, a Telekomra, vagy a Coca-Colára. Az alábbi színpaletta a ɐןoƆ-ɐɔoƆ stílus útmutatójából lett kiemelve. Elég egyértelmű a színskála és a termékek, ugye?
A célcsoport, terület figyelembevételén túl még érdemes megnézni, hogy egy-egy szín mit jelent.
Még egy dolog, és már megyünk is tovább: az a javaslatunk, hogy a logó ne a saját ízlésünknek legyen kifejező eszköze, hanem szolgálja a célunkat, és illeszkedjen a szolgáltatásunkhoz, termékeinkhez, célcsoportunkhoz.
Mi a titka annak, hogy bármekkora nagyításnál sem lesz pixeles a logó? Mire figyeljek logó tervezés alatt?
Jöjjön egy kis technikai rész, nem lesz bonyolult, megígérjük 🙂
A képeket leképező technika megkülönböztet úgynevezett pixeles, valamint vektoros (vagy vektorgrafikus) képformátumokat.
A pixeles formátum apró pontokból állítja elő a képet. Onnan tudod, hogy egy kép pixeles formátumú, hogy jpg, jpeg, png, vagy gif kiterjesztése van.
A vektorgrafikus formátum vonalakkal, görbékkel „dolgozik”, ami amellett, hogy jobb minőséget eredményez, nagyításnál sem romlik a minősége. Vektorgrafikus kiterjesztésű a kép például a következő kiterjesztésekkel: ai, eps, svg, pdf.
Ha molinót vagy autómatricát készíttetnél nagyon fontos, hogy vektorgrafikus logóval dolgozz. Így szinte biztos lehetsz a megfelelő minőségben.
Logó készítés során tehát érdemes odafigyelni, hogy vektorgrafikus formában készüljön.
Tervezőprogramokat tekintve a „jó öreg” Paint csodálatos pixeles képeket tud kreálni, míg egy vektoros illusztrációhoz komolyabb programra, például az Adobe Illustratorra van szükség.
Oké, de mitől lesz trendi, és egyben univerzálisan használható a logóm?
Ha jól néz ki egy logó, az csak egy dolog. Logó készítés során fontos figyelembe venni, hogy
- milyen üzenetet közvetít,
- könnyen felismerhető, egyedi-e?
A kis- és gigászi cégek arculatainak böngészése során különböző típusú logókkal találkozhatunk: tipográf, iniciálés, szimbólumos, vagy keretes logókkal.
Mindegyiknél egyformán fontos, hogy minden formában jól mutasson, értelmezhető legyen, akármekkora méretben is legyen feltüntetve. ITT JÖN BE A KÉPBE A RESZPONZÍV LOGÓ FOGALMA. Ennek illusztrálására hoztunk egy minta képet, lásd alább.
A lényeg tehát az, hogy nem célszerű például egy óriásplakáton egy miniatürizált változatot használni, vagy egy névjegykártyára egy óriás képet tervezni. Az a jó, ha a logó kiegészíti ezeket a grafikai termékeket, és nem uralja.
Menő, és egyben univerzális megoldás a reszponzív logó, ugye? És ha van saját logód, máris gondolkodsz, a tiéd hogyan lehetne reszponzív, ugyeeeee? 🙂
forrás: http://responsivelogos.co.uk
Trendek a logó készítés és grafika terén? Igen, léteznek! Sőt, még "év színe" is!
A divatirányzatok, trendek áthatják világunk minden szegletét. Így aztán a grafika és webdesign világában is számolnunk kell vele.
Érdemes évről-évre követni az új megoldásokat, ajánlásokat, és bár mondhatnánk, hogy egy jó logó időtlen – mint a nagy márkák többsége mutatja is – de néha nem árt figyelembe venni, hogy mely irányzatok most azok, amik döntő többségben uralják az elkészült logók stílusát.
És az sem elhanyagolandó szempont, hogy inspirálódhatunk ezekből, és alkothatunk valami egészen újat, amivel még nagy valószínűséggel nincsen telítve a piac.
Néhány trendi példa a nagyvilágból:
- minimalista logó: Apple
- tipografált logó: Nivea,
- de szembefuthat velünk egy újdonsült márka emblémája, ami lehet 3D-s, ikonszerű, természet inspirálta, klasszikus fekete-fehér.
A logók és cégarculatok világában azzal a jelenséggel is gyakran találkozhatunk, hogy egy nagy, neves márka megújítja a logóját.
Ez esetben az aktuális trendekhez igazítják, vagy teljesen új formát kap.
Még a színek is trendekhez kapcsolhatóak. Minden évben meghatározza a Pantone az év színét különböző szempontok alapján. Idén a „very peri” fantázianévre hallgató, „milkalilás” árnyalat kíséri végig a grafikai termékeket azoknál, akiknél passzol az arculathoz, illetve nyitottak erre a színre.
A logó készítés már a branding / brandépítés része?
Először is lássuk: mi az a brand? Nagyon felkapott kifejezés lett manapság, de angolról fordítva annyit tesz, hogy márka. Nem sokkal lett megfoghatóbb, igaz?
A brandépítés (avagy márkaépítés / branding), annyit jelent, hogy azokat az értékeket, amiket a vállalkozás vall, vagy közvetíteni szeretne, minden lehetséges formában kommunikál.
Felállít magának egy szabályrendszert, és az következetesen használja a megjelenéseiben, marketingjében és kommunikációja során. A branding a márka tudatos építése, egyúttal üzleti és marketing tevékenység is.
A cél, hogy a márka összekapcsolható legyen a szabályrendszerével és pozícionálásával. Például
- ha azt mondom, elektromos autó, akkor Nissan Leaf vagy Tesla,
- ha azt mondom, luxus autó, akkor Lexus,
- ha azt mondom, sportautó, akkor Porche.
Oké, de hogy jön ez a jó logóhoz? Úgy, hogy már logó készítés során is figyelünk arra, hogy következetesen használjunk minden elemet – tehát színeket, formákat, betűtípusokat, esetleg szlogent.
Az tiszta sor, hogy cégarculat és branding nem csak a logóból áll, de egy jó erős pillért jelenthet.
Egy rajz, vagy embléma még önmagában nem jelent logót.
Egy logó önmagában még nem jelent arculatot,
ahogy a cégarculat önmagában sem feltételez márkaépítést.
De mind-mind függenek egymástól, ezt ne felejtsd el.